Belülről vizsgáltunk meg egy beltéri ajtót

2014-08-27

Mivel kevesen láttak beltéri ajtót belülről, így általában nem is feltétlenül köztudott, hogy mi is 'tölti meg' őket. De nézzük, hogy mit találnánk, ha félbevágnánk egy ajtólapot, és minek, mi a szerepe.

Tudnunk kell, hogy a beltéri ajtók alapja egy úgy nevezett keretszerkezet, amit két oldalról lezárás borít. Ezek anyaga határozza meg az ajtólap stabilitását, merevségét.

A minőségi beltéri ajtók keretszerkezete kemény fából, a lezáró réteg pedig legalább MDF-ből készül. Ugyanez a prémium kategóriában már HDF lemezből készül.

Ezzel szemben, az alsóbb árszegmensbe tartozó beltéri ajtók keretszerkezetét MDF-ből, a lezáró réteget pedig forgácslapból készítik. Továbbá ezeknél az ajtóknál nem találunk megerősítéseket például a vasalatoknál, ami a tartós, biztos működést segítené elő.

Ezt a keretszerkezetet töltik ki a betétszerkezettel, ami több féle is lehet, attól függően, hogy milyen funkciót tölt be a beltéri ajtó. Ellenben, az ajtólap stabilitásnának szempontjából nincs jelentősége, hiszen azért a jól felépített, minőségi alapanyagokból gyártott keretszerkezet felel.

A betétszerkezetünk lehet papírrács, üreges forgácslap, vagy forgácslap. Ha fontos, hogy magasabb hanggátlása legyen például a dolgozó szobának, akkor érdemes inkább forgácslap betétet választani, de egyébként a kedvezőbb árú papírrács betét tökéletesen kielégíti a mindennapok igényeit.

 

Beltéri ajtó forgácslap betéttel                                         Beltéri ajtó papírrács betéttel

Ajtóválasztás előtt áll? Olvassa el a 10 legfontosabb szempontot itt.

Kérjük értékelje a cikket!
Hasznos Nem volt hasznos
Vissza a kategóriához
Szeretne többet megtudni a fenti témáról?
Kérdezze a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió szakértőjét!
Kapcsolódó cikkek Beltéri ajtók témában
Mit kell tudni a beltéri ajtók hanggátlásáról?
2014-10-01

Mit kell tudni a beltéri ajtók hanggátlásáról?

A környezeti zajok nagyban befolyásolhatják közérzetünket. Ha zajos környéken, lépcsőházban lakunk, érdemes megfelelő nyílászárókkal védekezni a zajok ellen. Mire is figyeljünk?

Olvasson tovább
Ezt nem tudják a beltéri ajtó konfigurátorok
2018-06-20

Ezt nem tudják a beltéri ajtó konfigurátorok

Biztosan több beltéri ajtós oldalon is találkozott már ajtó tervezővel. Eláruljuk, mi a legnagyobb hiányosságuk.

Olvasson tovább
Mit kell tudnia a furnérozott beltéri ajtókról?
2014-08-26

Mit kell tudnia a furnérozott beltéri ajtókról?

Sokan csak a beltéri ajtó vásárlása előtt találkoznak a furnéros, furnérozott, esetleg a fafurnéros szavakkal. De mit is jelentenek ezek pontosan?

Olvasson tovább