Erre figyeljen falban futó tolóajtó tervezésekor

2014-03-21

Egy jól megválasztott tolóajtó nem csak az otthona dísze lehet, de kimondottan praktikus, ha például helyet szeretne spórolni. Tervezésük és beépítésük azonban odafigyelést igényel, különben igen sok bosszúságot okozhatnak. Összefoglaltuk, hogy mikre figyeljen mindenképpen.

Milyen tolóajtó kivitelek léteznek?

fal előtt futó tolóajtó esetében a falnyílás fölé, a falra erősített sínszerkezeten mozog az ajtólap. A sínszerkezetet tetszés szerint fém vagy az ajtólappal megegyező színű faborítással takarják el.

Ebben az esetben a mozgó tolóajtó lap(ok) a fal síkja elé tolódnak. A falnyílásban a falvégeket rendszerint tokkerettel borítják, hogy ezzel is védjék a falvéget a  sérülésektől. 

Ennek a kivitelnek azonban hátránya is van, mégpedig, hogy az ajtónyílás melletti szabad falfelületeket nem tudjuk bútorozni. Ezért elsősorban ott érdemes alkalmazni, ahol az ajtó nyitása akadályokba ütközne. Rendszerint két helység közötti átjáróajtóként használható, amelyek többnyire össze vannak nyitva.

A másik elterjedt megoldás a falban futó tolóajtó. Ennél a kivitelnél a tolóajtó lapok  nem a fal síkja elé, hanem a fal és egy előtétfal közötti fészekbe tolódnak be. Ez a megoldás bár építészetileg bonyolultabb feladat, mégis népszerűbb, hiszen így az ajtó melletti falfelület is szabadon bútorozható.

Ebben az esetben a falvégekekre mindenképp kerül lezárás, viszont nincs szükség a futósín takarására, hiszen az a két fal között helyezkedik el.

A falban futó tolóajtó problémásabb? 

Mint ahogy bármilyen használati tárgy esetén, így egy falban futó tolóajtónál is előfordulhat, hogy az évek és a használat során különböző meghibásodások lépnek fel.

Egy erőteljesebb, helytelen működtetés során pl. leugorhat az ajtólapot mozgató kocsi a futósínről, vagy anyagfáradás következtében eltörhet egyik vagy másik alkatrész. 

A javítás ilyen esetben rendszerint csak a fal bontásával oldható meg, ami adott esteben jelentős rombolással és piszokkal jár.

Ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy egy falban futó tolóajtó elhelyezésekor feltétlenül gondoskodjon arról, hogy az előtétfal bontható legyen, amin keresztül hozzá lehet férni a tolóajtó belső mozgató mechanikájához.

Ez különösen igaz kétszárnyú tolóajtók esetén, ahol a mozgatás szinkronizálva van. (Az egyik szárny mozgatja a másikat.)

Ajtóválasztás előtt áll? Olvassa el az Ajtóválasztás 10 parancsolata című anyagunkat, hogy biztosan elégedett legyen a végeredménnyel.

Kérjük értékelje a cikket!
Hasznos Nem volt hasznos
Vissza a kategóriához
Szeretne többet megtudni a fenti témáról?
Kérdezze a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió szakértőjét!
Kapcsolódó cikkek Beltéri ajtók témában
Az üvegezett beltéri ajtók hátránya
2014-09-30

Az üvegezett beltéri ajtók hátránya

Még mindig népszerűek az üvegkivágásokkal tagolt ajtómodellek, amiket sokan szívesebben látnak az otthonukban, mint egy teleüveg ajtót. Pedig műszakilag nem teljesen problémamentesek.

Olvasson tovább
A fehér beltéri ajtók legjobb tulajdonsága
2014-07-30

A fehér beltéri ajtók legjobb tulajdonsága

Az utóbbi néhány évben lassan változik a tendencia, de a vásárlók többsége még nem a fehér beltéri ajtókat keresi elsősorban. Pedig van egy olyan tulajdonságuk, amivel semelyik másik beltéri ajtó nem rendelkezik.

Olvasson tovább
Miért válasszon kétszárnyú beltéri ajtót?
2014-07-01

Miért válasszon kétszárnyú beltéri ajtót?

Mivel a legújabb belsőépítészeti trendek a nagy, világos és osztatlan tereket kedvelik és használják, egyre kevesebb esetben találkozunk már kétszárnyú beltéri ajtókkal a tervrajzokon. Pedig megvan a maguk előnye, nézzük , mik is azok.

Olvasson tovább