Mire figyeljünk a nyitásirányoknál?

2014-08-08

Elsőre talán nem is egyértelmű a kérdés, pedig akad néhány dolog, amire érdemes odafigyelni a beltéri ajtók nyitásirányának meghatározásánál. Nézzük, mik lehetnek ezek.

Elsőként például nemcsak célszerű, de esztétikus is, ha az egy helyiségből nyíló ajtókat egy irányba nyithatjuk. Főleg az előszobából, folyosóról, ahol egymás mellett több ajtó helyezkedik el.

Ha nem így alakítjuk ki, és némelyik beltéri ajtó befele, némelyik pedig kifele nyílik, akkor optikailag máshogy fogjuk látni az ajtókat, ami rontja a lakberendezési összképet.

Ugyanis ebben az esetben az egyiknél látjuk a pántokat, a másiknál meg nem. Az egyiknél látjuk a teljes tokszerkezetet, a másiknál viszont csak a tok borítást.

Egyúttal az ajtólapok szélessége is csalóka lesz, még akkor is, ha egyébként azonosak. Továbbá a burkolatváltok sem esnek azonos oldalra.

Másodsorban a nyitásirányok meghatározásánál érdemes figyelembe venni a rendelkezésre álló helyet is.

A tervezéskor érdemes azt is végig gondolnunk, hogy elég széles-e a folyosó, vagy az előtér ahhoz, hogy a beltéri ajtók nyitott állapotukban se okozzanak fennakadást? Ha a helyiségekbe nyílnak, van-e, kell-e mögöttük hely bármilyen bútornak? Nem gátolja-e ez az optimális nyithatást.

Ajtóválasztás előtt áll? Olvassa el a többi szempontot is, hogy minden tekintetben elégedett legyen a végeredménnyel.

Kérjük értékelje a cikket!
Hasznos Nem volt hasznos
Vissza a kategóriához
Szeretne többet megtudni a fenti témáról?
Kérdezze a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió szakértőjét!
Kapcsolódó cikkek Beltéri ajtók témában
Olcsó beltéri ajtók
2014-11-03

Olcsó beltéri ajtók

A beltéri ajtók piacán nem csak széles termék, de széles árválasztékot is találunk. Az alsó szegmensben kb. 50.000 Ft-ig válogathatunk, de nézzük, mit is kapunk a pénzünkért.

Olvasson tovább
A keresztirányú minta problémája a beltéri ajtókon
2014-04-16

A keresztirányú minta problémája a beltéri ajtókon

Az utóbbi években igen népszerűek lettek az építkezők és felújítók körében a keresztirányba fordított fafurnérok és fautánzatok a beltéri ajtókon. Fogadjunk, hogy mutatunk valamit, amit a vásárlók még nem vettek észre!

Olvasson tovább
Fachwerk, a rusztikus furnér ajtó család
2016-07-20

Fachwerk, a rusztikus furnér ajtó család

Hadd mutassuk be a legújabb furnér ajtócsaládot, ami igazából egy különleges tölgy furnér gyűjtemény. Vigyázat, csak ínyenceknek!

Olvasson tovább